RSS

november 2013 havi bejegyzések

Fagyöngy

images (5)     A fehér fagyöngy (Viscum album) igen jó immunstimuláló, daganatos megbetegedésekben műtét után, illetve áttétek esetén is, ráksejtpusztító hatása miatt kiválóan alkalmas a még meglevő rákos sejtek elpusztítására (hiszen jól tudjuk, hogy bármilyen óvatosan járjon is el a sebész, rákos sejtek mindig maradnak a szervezetben) , és ezzel a metasztázisok kialakulásának megelőzésére.

images (8)    Pszichoterápiás szempontból sem elhanyagolandó, nyugtató, depresszióellenes hatása van.

images (7)  Tehát nem csak Karácsonykor lóghat az ajtó felett, mint az örök szerelem garanciája… 🙂 És nem csak a skandináv és ógermán mitológiából ismert  “rontás” elleni “varázsszer”, hanem tudományosan is bizonyított alkaloidjainak rákellenes hatása.

A fagyöngyből kivont alkaloidák képezik az Iscador, ill. Iscucin injektábilis gyógykészítmények hatóanyagait, melyek adagolását  a fent említett hatások miatt igen fontosnak tartom a rákbetegek műtét előtti és utáni, valamint a hagyományos rákterápiák mellett vagy helyett a kiújulások és/vagy az áttétképződések megelőzésére ill. a teljes gyógyulás elérése érdekében.

 
Hozzászólás

Szerző: be november 27, 2013 hüvelyk Fitoterápia, Pszichoterápia

 

Cékla

downloadimages (2)  Nagyon jó immunerősítő, vitaminforrás, májtisztító hatása régóta ismert. Daganatos betegségekben méregtelenítő hatása miatt elsőosztályú.  Mivel  a pincében remekül eláll, a hosszú téli hónapok alatt, amikor amúgy is kevés friss gyümölcs-zöldség áll rendelkezésünkre, napi egy-két pohár céklalé -esetleg sárgarépával vegyesen- nagyon jó szolgálatot tehet.

 

Hogyan éljünk?

“Ahol az egész gyengélkedik, lehetetlen, hogy a rész egészséges legyen.”  Platón

images (11)  A daganatos betegségek gyógyítása egy széleskörű, holisztikus probléma, hisz a rákos betegnek nem csupán a teste, hanem a lelke is beteg. Az immunrendszere gyenge és így szervezete védtelen a benne milliárdszámra keringő daganatsejtekkel, azok  áttétképző képességével, de egyéb betegségekkel szemben is. Beszéltem már a lelki tényezőknek az immunrendszerre és a rákos folyamat kialakítására gyakorolt hatásáról (lásd Pszichoterápia).  A daganat sebészi eltávolítása szükségszerűen az első lépés kell legyen, amennyiben ez lehetséges, de ez önmagában távolról sem oldja meg a problémát, a kiújulás, metasztázisok kialakulása valós veszélyt jelentenek, melyekkel mindenkoron számolni  kell.

Azonban sokat tehetünk ezen veszélyek elhárításáért, sőt, a rák megelőzéséért is, csupán figyelnünk kell magunkra, arra, hogy mit eszünk, mit iszunk; és nem utolsó sorban arra, hogy hogyan élünk. Mert élni sokféleképpen lehet, jól, rosszul, és most egyáltalán nem az anyagiakra gondolok, mikor ezt mondom. images (6)   images (8)  Mert élhet valaki dúsgazdagon is önpusztító életet, és földhözragadtan is lehet valaki elégedett, boldog és egészséges.

Mentális folyamatok, érzelmek, öröm, szeretet, lelki béke, avagy düh, bánat, irgység, a pozitív vagy negatív gondolatok az agy biokémiai folyamatain keresztül hatnak testünkre és így képesek azt beteggé, de egészségessé is tenni!

A helyes táplálkozással és egészséges életmóddal a test egy fokozott immunvédelmi állapotba kerül, ellenállóvá válik a betegségekkel, így a rákkal szemben is, ugyanakkor jóval könnyebben győzi le azokat, pusztítja el a már kialakult rákos sejtburjánzást.

Az egészséges táplálkozásról részletesen a megfelelő részben olvashatnak.

images (5)  Napjainkban az elhízás szinte népbetegségnek számít, melynek oka a helytelen táplálkozáson kívűl a mozgásszegény életmódunkban, a  szedentarizmusban keresendő. Mit tehetünk azért, hogy ne hízzunk és jól érezzük magunkat a bőrünkben? Persze fogyózhatunk is, ha olyan hiúak vagyunk 🙂 , de nem tanácsolom.

images (9) images (10) Inkább figyeljünk arra, hogy mennyit és főleg hogy mit eszünk!

“Egy csipet megelőzés többet ér, mint száz mázsa gyógyítás.”                       David B. Agus 

És mozogjunk sokat, lehetőségeinkhez képest minél többet tartózkodjunk a szabadban!

“Akik úgy vélik, hogy nincs idejük a testmozgásra, azok előbb-utóbb kénytelenek lesznek időt találni a betegségre.”   Edward Stanley

Mindenképpen szakítsunk annyi időt magunknak, hogy napi minimum fél-egy órácskát sétáljunk, vagy még inkább kocogjunk a friss levegőn.images (2) Ne felejtsük, az egészségünk megőrzése vagy visszaszerzése a cél! És ha még sportolunk is a szabadban, az még jobb. images (1)  Ismételten hangsúlyozom, hogy a testmozgás, sportolás  a szabadban, friss levegőn történjen, mivel az oxigéndús környezeten sok múlik. Nem mindegy, hogy szobabiciklin izzadunk fél órát vagy az erdőben sétálunk. Ugyanis az oxigén maga a halál minden egyes ráksejtnek, melyek energiájukat az oxigén nélküli erjedésből nyerik. A kétszeres Nobel-díjas Otto Warburg szerint:

“A ráknak csak egy fő oka van. Ez pedig a testi sejtek normál légzésének anaerob légzéssé válása.”

Szerintem ez azért nem ennyire sarkított, de az oxigénterápia valóban hatékony eszköz a rák elleni küzdelemben.

images  Nagyon fontosnak tartom, hogy életetemet a jókedv, derű, optimizmus hassa át, mert ez kihatással van szervezetem jó működésére, ugyanakkor pozitív gondolkozással  könnyebben tudom kezelni a problémákat, gondokat, bajokat is, melyek tetszik-nem tetszik előadódnak mindannyiunk életében.

 
Hozzászólás

Szerző: be november 22, 2013 hüvelyk Életmód

 

Lelkünket is gyógyítsuk!

A betegségek leküzdésében kimagaslóan fontos helyet foglal el a lelki hozzáállás, a gyógyulásba vetett hit. images (8)

„Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.” Norman Cousins

És engedjenek meg még egy idézetet:

“A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy az elmét is gyógyítani próbálnák. Pedig az elme és a test egy, és nem szabadna külön kezelni.”   Platón

Különösen igaz ez a rákos megbetegedések esetében, hisz kimutatott tény, hogy a daganatokat eredményező, a sejtek DNS-szerkezetében végbemenő mutációkért – a fizikai, kémiai és biológiai karcinogén tényezők mellett – a lelki tényezők is felelősek.

images (2)  images (5)   A stressz, depresszió, a lelki traumák, konfliktusok, törések olyan genetikai elváltozásokat idézhetnek elő, melyek elindíthatják a daganatos sejtek kialakulását és burjánzását, akár hosszú évek után is. Emellett, mivel mindezek az immunrendszer gyengülését  eredményezik, ezáltal az áttétek kialakulásának az esélyeit  növelik, és természetesen fogékonnyá teszik a szervezetet egyéb betegségekre is, még jobban legyengítve azt.

És ebből logikusan következik, hogy a lelki okok megszüntetése szerves része a gyógyulásnak, vagy akár a megelőzésnek is.

harag-birtoklasi-vagy  „A pozitív érzelmek jobban gyógyítanak, mint bármilyen csodacseppek.(…) Bebizonyosodott, hogy a betegségek mögött szellemi erő is van: gyűlölet, harag, keserűség. Betegek, mert hiányzik belőlük a derű és szeretet ereje.”   Gyökössy Endre

Jómagam is tapasztaltam, hogy azok a betegek, akik hisznek a gyógyulásban, akik szeretetet, bátorítást, lelki támogatást kapnak, nagyobb arányban és valószínűséggel gyógyulnak meg, mint azok, akik kishitűek, elvesztették a reményt, lemondtak a gyógyulásba vetett hitükről. A pozitív gondolkodás, optimista hozzáállás a gyógyulás elengedhetetlen feltételei. És nagyon fontos, hogy kezelni tudjuk sérelmeinket, oldjuk meg konfliktusainkat, száműzzük a negatív érzelmeket, gondolatokat szívünkből, lelkünkből. Ennek leghatékonyabb módja szerintem a kommunikáció; a hozzánk közel állóknak vagy akár egy avatott szakembernek, pszihológusnak öntsük ki szívünket, máris sokkal jobban érezzük magunkat.

„A gyógyulás első fázisa az, hogy kiadjuk magunkból azt, ami fáj.”             Ana Leigh

images (1)  Én hívő ember vagyok, és meggyőződésem, hogy az Istenbe vetett hitem megkönnyíti úgy a betegség elviselését, mint a felépülés göröngyös útját. Saját tapasztalatom alapján ezt nyugodtan kijelenthetem. Nekem is volt nyelvdaganatom, de hittem és akartam a gyógyulást, és bár kezdetben kétségek gyötörtek, és féltem, elhessegettem a negatív gondolatokat és meg akartam gyógyulni; imádkoztam és tettem is érte.

„Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! Mert megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.”   (Jób 5: 17-18)

images (1)   images (7)    download   És tudjunk örülni az élet apró örömeinek, lássuk meg a szépet és a jót, nevessünk sokat és tanuljuk meg kezelni a nehézségeket, anélkül, hogy túldramatizálnánk őket.

 
Hozzászólás

Szerző: be november 13, 2013 hüvelyk Pszichoterápia

 

Igyunk savanyúkáposztalevet!

images (1)      images (2)    Főleg a téli hónapokban javasolom a savanyúkáposzta levének a fogyasztását, amikor amúgy is kevés vitaminforrás (főleg C, amiben a káposztalé különösen gazdag) áll rendelkezésünkre.   Napi egy-két pohárka igen jótékony hatással van az immunrendszerre.  A töltött káposzta már annál kevésbé…;  azért Újév alkalmával egye fene. Csak ne csináljunk belőle rendszert! 🙂

Figyelem! Magas vérnyomásban szenvedők esetén csínján vele, nagy sótartalma miatt.

 

Csipkebogyó

Rosacaninafruits         A csipkebogyó   (vadrózsa=hecserli stb.) gazdag vitaminokban,  különösen C-vitamin tartalma magas, ezért kiváló antioxidáns, immunerősítő. A belőle készített forrázatot mindenkor ajánlom, különösen a téli hónapokban érdemes naponta elszürcsölgetni pár csészével. No és a dércsípte termés begyűjtése a késő őszi napsütésben fürdő domboldalakon sem elhanyagolható terápiás eszköz, mozgást és feltöltődést jelent. 🙂
 
Hozzászólás

Szerző: be november 12, 2013 hüvelyk Fitoterápia

 

Vitamin minden mennyiségben?

f2    Életfunkcióink fenntartásához, testünk normális működéséhez, egészségünk megőrzéséhez nélkülözhetetlen anyagok a vitaminok. Ha kis mennyiségben is, de pótolhatatlanok. Szervezetünk azonban  – kevés kivételtől eltekintve – nem tudja őket előállítani, így a táplálékkal kell a szükséges mennyiséget biztosítanunk. Sok esetben a szokásosnál nagyobb adagokra is szükség lehet, akár fiziológiásan is, gondoljunk csak a várandós kismamák fokozott folsav (B9 vitamin) szükségletére.

Logikus tehát, hogy egy beteg, legyengült immunrendszerű szervezetnek még inkább szüksége van a vitaminok jótékony, erősítő hatására.

images   Bizonyos vitaminoknak, elsősorban a C és E vitaminnak bizonyítottan erős antioxidáns hatásuk van.

 „Az antioxidánsok mennyisége a testedben egyenesen arányos azzal, hogy meddig fogsz élni.”             Dr. Richard Cutler 

És azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy legtöbbünknek egyáltalán nem mindegy, hogy meddig élünk.

És az sem, hogy hogyan …     Így? images

Vagy inkább így!              images (1)

Az elsavasodással kapcsolatban említettem  már, hogy a vitaminok a  szabad gyökök megkötésével jelentősen hozzájárulnak a sav-bázis egyensúly helyreállításához és ezáltal a rákos folyamatok megállításához, az immunrendszerünk erősítése által pedig megakadályozzák az áttétek kialakulását.

images (1)          images (2)   A C-vitamin adagolását évek óta javasolom a rákos betegeimnek. Egyik alapfeltétele a sikeres terápiának szerintem az immunrendszer erősítése, és erre a C-vitamin kiválóan alkalmas, természetesen az E-vitaminnal (lásd ott) együtt. És ehhez nem elegendő a Fitoterápia, ill. A Táplálkozás, táplálékkiegészítők kategóriákban említett gyógynövényekben lévő vitaminmennyiség, ezt –akárcsak a terhes nők esetében a folsavat- ki kell egészíteni még; nagy mennyiségű extra-bevitelt kell biztosítani.

A kétszeres Nobel-díjas, világhírű tudóst, Linus Pauling-ot idézve:

„Megadózis C-vitamin szájon át és intravénásan, infúzióban együttesen biztosít olyan magas C-vitamin vérkoncentrációt, amely a sav-bázis, a szabad gyök-antioxidáns egyensúly helyreállításával megállítja a ráksejtek szaporodását, illetve megsemmisíti a ráksejteket.”

Maga a C-vitamin „szülőatyja”, Szent-Györgyi Albert is hasonló nézeteket vallott.

Akárcsak Pauling, ő is saját magán alkalmazta a megadózis C-vitamin kúrát, kiváló eredménnyel !!!

 

Röviden az apoptózisról

 sejthalal-apoptozis-620169      Apoptózisnak vagy programozott sejthalálnak nevezzük sejtjeink azon tulajdonságát, hogy adott számú osztódás után morfológiájuk megváltozik, többé nem osztódnak, majd elpusztulnak.  Ezáltal válik lehetővé az elöregedett vagy károsodott sejtek “lecserélése”. Ez a folyamat genetikailag kódolt; egészséges szervezetben a sejtosztódás és

sejtpusztulás összhangban vannak.   SONY DSC

A genetikai információkat hordozó DNS károsodhat, azonban ezek a károsodások (mutációk) normális körülmények között kijavítódnak.     Bizonyos körülmények között azonban szervezetünk olyan hatásoknak lehet kitéve, melyek a DNS-ben több gén mutációját okozzák. Nem akarok részletekbe bocsájtkozni, akit érdekel, utánanézhet az erről szóló oldalakon, csak annyit említek meg, hogy a rák kialakulását elősegítő, mutációkért felelős tényezőket (mutagéneket) nevezzük karcinogéneknek, melyek lehetnek fizikai (mechanikai, sugár), kémiai (pl. élelmiszerekben lévők, gyógyszerek, toxinok stb.) és biológiai tényezők ( elsősorban vírusok: HPV, HIV, hepatitis B, C), vagy akár pszichikaiak is (stressz, lelki traumák, depresszió).

A daganatos sejtek egyik tulajdonsága, hogy fokozott osztódási sebességgel rendelkeznek, emiatt nincs elegendő idő a hibák kijavítására. Másik lényeges tulajdonságuk, hogy olyan anyagokat, hormonokat termelnek, amelyek felfüggesztik az apoptózist, kikapcsolják az azért felelős géneket.

raksejt-620169  Másrészt olyan gének, a proto-onkogének mutációját eredményezik, melyek eredetileg a fiziológiás sejtnövekedésért felelősek, viszont onkogénekké alakulva megváltozik a funkciójuk, és nagyobb valószínűséggel kezdhetnek el ellenőrizetlen  szaporodásba, burjánzásba.

images               image006

Tehát a rák kialakulásához mindkét géntípus mutációjára szükség van, a proto-onkogén aktiválására onkogénné és a tumor szupresszor gén mutáció általi kiiktatására.

Ezeknek a mutációknak köszönhetően a sejt nem képes az apoptózisra, korlátlan osztódásnak indul és tumor alakul ki.

rak_229              belrak

 

Mi is az angiogenézis?

Az angiogenézis, magyarul véredényképzés a szervezet növekedése, a szövetek proliferációja kapcsán végbemenő természetes folyamat, új erek kialakulását jelenti. Ezek a kapillárisok a szaporodó sejtállományt ellátják a szükséges mennyiségű oxigénnel, táplálékkal, illetve a sejtanyagcseréből származó mérgező anyagokat elszállítják.

A rosszindulatú daganatsejtek egyik jellemző tulajdonsága, hogy olyan anyagokat termelnek, amelyek hatására a daganatos szövetben újabb és újabb hajszálerek (kapillárisok) fejlődnek ki. Ezek látják el a burjánzó ráksejteket táplálékkal. Tehát a daganat ellátja saját magát, egy

önfenntartó és önfejlesztő rendszert képezve.  b792d6176a43c6ece89964235a11efda

Léteznek olyan gyógynövények azonban, melyek, a  több évszáda ismert ráksejtpusztító hatásuk mellett az angiogenézist is gátolják, így a daganatos szövet táplálék hiányában nem képes tovább növekedni, hanem sorvadni kezd

és szétesik. images  És nem csupán a CoD-tea összetételében szereplő Uncaria- (macskakarom) speciesek és Tabebuia, vagy a kínai gyógynövények rendelkeznek ilyen hatással, hanem a nálunk is élő fagyöngy vagy gyömbér, illetve a szőlő magjának kivonata is. Akárcsak a zöld tea… Elsősorban ezeket ajánlom figyelmükbe, nem csupán lokálpatriotizmusból :), hanem a könnyebb beszerezhetőség és nem utolsósorban olcsóságuk miatt…