RSS

Pszichoterápia kategória bejegyzései

Természetesen a rákról – a Marosvásárhelyi Rádió Jó Reggelt, Erdély c. műsorában

http://marosvasarhelyiradio.ro/hirek/emisiuni/termeszetesen-a-rakrol-alternativak

 

Előzzük meg a bajt!

„Egy csipet megelőzés többet ér, mint száz mázsa gyógyítás.”  David B. Agus

images   A daganatos megbetegedésekre is, ugyanúgy mint egyéb betegségekre, igaz az, hogy könnyebb megelőzni őket, mint a már kialakult tumort kezelni. Pláne, hogy maga a daganat már csak egy jóval korábban elindult folyamat testi, szemmel látható, kézzel tapintható és/vagy számtalan vizsgálati módszerrel kimutatható megnyilvánulása, tünete.

Éppen ezért rendkívül fontosnak tartom, hogy tudjunk róla, hogyan őrizhetjük meg egészségünket, milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy megelőzzük a rákos megbetegedést. Higgyük el, érdemes odafigyelni önmagunkra, életvitelünkre, egy kis áldozatot hozni, ha szükséges, mintsem megtapasztalni annak az egyiptomi közmondásnak az igazát, mely szerint:

„Az egészség a korona az ember fején, de csak a beteg láthatja meg azt.”  

És most lássuk, hogyan is előzhetjük meg a bajt.

Először is, mint ismeretes, környezetünkben, életmódunkkal összefüggően, rengeteg olyan kockázati tényező lelhető fel, amely – bár különböző hatásmechanizmusok révén –  sejtszinten hat,  a DNS-ben genetikai mutációk létrejöttét eredményezi. Nem akarok részletekbe menően beszélni arról, hogyan alakulnak át a protoonkogének onkogénekké, és hogy hogyan iktatódik ki a tumorszupresszor gén, akit érdekel, utánanézhet a megfelelő oldalon. Ha tartósan jelen vannak ezek a karcinogén faktoroknak nevezett tényezők, a sejtek degenerálódnak, rákosan elfajulnak, ellenőrizetlen, lavinaszerű, felgyorsult osztódásba kezdenek, és mivel a lerövidült mitózis miatt a sejt hibakijavító rendszerének nincs ideje ezen mutációk reparálására, így ezek átadódnak az újonnan létrejövő sejteknek. Ezzel már el indult a rákos folyamat, amely daganattípusonként eltérő sebességgel megy végbe, de rövidebb vagy hosszabb idő múlva diagnosztizálhatóvá válik a tumor.

Logikus tehát, hogy a karcinogén faktorok kiküszöbölése, de lagalábbis minimálisra való csökkentése elsőrendű fontossággal bír.

Ezek a karcinogén faktorok lehetnek rákkeltő vegyi anyagok, melyek jelen vannak a különböző, elsősorban mesterségesen előállított, szintetikus vagy félszintetikus élelmiszerekben, italokban, tehát figyeljünk arra, hogy mit eszünk és mit iszunk (lásd a Táplálkozás, táplálékkiegészítők kategóriában). Tehát ne mérgezzük magunkat szándékosan vagy tudatlanságból. És a már bennünk felhalmozódott méreganyagoktól is sikeresen megszabadulhatunk, ha teszünk érte (lásd méregtelenítés). A helytelen táplálkozás miatt elsavasodott szervezetünk vegyhatását lúgosítással, antioxidáns tartalmú élelmiszerek (gyümölcs, zöldség + extra C, E

vitamin) fogyasztásával állíthatjuk helyre.        prevenc3

És ha már a méregtelenítésnél tartunk, meg kell említenem a gyógyszereket, melyeket sajnálatos módon az utóbbi évtizedekben elképesztően nagy mennyiségben fogyasztunk, sok esetben ezzel többet ártva, mint használva magunknak.  Csak mellékesen megemlítem, hogy létezik fájdalomcsillapítók által kiváltott fejfájás is, és nem is ritkán fordul elő. A gyógyszerek legtöbbje csupán tüneti kezelésre alkalmas, szintetikus hatóanyagokat tartalmazó szer, melyeknek egy halom nem kívánt mellékhatása van, melyekre újabb gyógyszereket szedünk, és így szép lassan zárul az ördögi kör, és maholnap két lábon járó patikákká válunk,

mérgezve magunkat a rengeteg gyógyszerrel.     prevenc1

„Orvosok gyógyszereket rendelnek, melyekről keveset tudnak, betegségekre, melyekről még kevesebbet tudnak, betegeiknek, akikről semmit sem tudnak.”  Voltaire

Nem lenne egyszerűbb a betegséget kiváltó okot/okokat kiküszöbölni?

Napjainkban az alkohol, nikotin, drogfogyasztás mellett a gyógyszerdependencia is komoly problémát jelent. Persze   mint minden ipar esetében, a gyógyszeripar számára is a profit a lényeg, nem véletlen, hogy a TV-csatornák reklámainak többsége gyógyszerekről szól, ezáltal mintegy sugallva a fogyasztónak, hogy a gyógyszerszedésnek  a mindannapok részévé kell válnia. Arról viszont nem szólnak a reklámok, hogy természetes úton is kezelhetjük betegségeinket. Nem vitatom, gyógyszerekre szükség van adott esetben, de én legalábbis csak végszükség esetén, a gyógynövények mellett fanyalodom rájuk, pl. bakteriális fértőzés esetén antibiotikumra rövid ideig.

„Időnként elmegyek az orvoshoz, és megvizsgáltatom vele magam, mert az orvos is élni akar. Aztán elmegyek a patikába, és kiváltom a receptet, mert a patikus is élni akar. Ezután a gyógyszert  a csatornába öntöm – mert én is élni akarok.”  Mark Twain

A méregtelenítés mellett szervezetünk jó működésének, az anyagcsere-folyamatok normális  menetének biztosítása érdekében figyeljünk oda testsúlyunkra. Előzzük meg az elhízást, mely számtalan betegség forrása lehet, elsősorban  a szív-érrendszerieké, az anyagcserezavarokkal összefüggőeké és nem utolsó sorban a daganatos betegségeké. És ennek érdekében, de jó közérzetünk végett is, mozogjunk sokat, sportoljunk,

kocogjunk, vagy akár sétáljunk napi egy órát a friss levegőn.   images (8)

A túlsúly és szedentarizmus mellett a kockázati tényezők sorába tartoznak a különböző sugárzások is, pl. az ultraibolya és röntgen-sugarak. Utóbbival kapcsolatban angol kutatók már több mint tíz évvel ezelőtt kimutatták, hogy hozzájárul az emlőrák kialakulásához, így náluk tilos a 40 év alatti nők mellkasátvilágítása illetve mellkasröntgenfelvétel készítése. Előbbivel szemben pedig úgy védekezhetünk, hogy kevesebbet napozunk, és főleg nem a legperzselőbb nyári napsütésben, 11-17 óra között. 🙂

A kockázati tényezők egyik, ha nem a legfontosabbika a lelki tényező. Kimutatott tény, hogy a lelki megrázkódtatások, traumák, a hosszantartó stressz, legyen az családi, párkapcsolati, munkahelyi vagy bármilyen természetű, kihatással van sejtszinten is szervezetünkre, és ugyanúgy előidézheti a már említett genetikai mutációkat, mint bármelyik az előbbiek kockázati tényezők közül, talán még kifejezetebb a negatív hatása. Sokan vélik úgy, hogy a krónikus betegségek kiindulópontja az agyban van, lelki folyamataink kihatnak testünk működésére. Lelki sérüléseink pedig testünk megbetegedéséhez vezetnek.

Tehát az „ép testben ép lélek” fordítottja is igaz. Nagyon fontos, hogy tudjuk feldolgozni lelki problémáinkat, ne cipeljük magunkkal őket, mert megroskadunk alattuk. Oldjuk meg konfliktusainkat, és éljünk optimistán, gondolkozzunk pozitívan, vigyázzunk lelki egyensúlyunkra.

“A gyógyulás első fázisa az, hogy kiadjuk magunkból azt, ami fáj.”  Ana Leigh

 

 

Tudjunk szeretni és örülni az életnek.     f14

„Az, hogy milyen a boldog ember élete, gondolatai milyenségén múlik: így hát ügyelj erre! Ne fogadj be sötét, negatív gondolatokat.”  Marcus Aurelius

A rákos megbetegedések megelőzésének másik fontos eszköze  a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel, erről  a következő bejegyzésben olvashatnak majd.

 

Hozzátartozóknak; és nem csak…

f15   “Az embernek érzelmekre is szüksége van, mert gyengédség és szeretet nélkül az élet csupán afféle lélektelen gépezet.”  Victor Hugo

A daganatos beteg számára hihetetlenül fontos, hogy szerettei, barátai, ismerősei hogyan viszonyulnak hozzá, illetve betegségéhez.

Mindannyian estünk már át kevésbé komoly vagy súlyos betegségeken, így tapasztalatból tudjuk, hogy ilyenkor nyűgösebbek, ingerlékenyebbek, türelmetlenebbek vagyunk, rossz a közérzetünk. Vagyis jobb, ha hozzánk sem szólnak…

Viszont akinél rosszindulatú tumort diagnosztizáltak, az sokkal rosszabb helyzetben van, mert  a hír hallatán startból a rákkal kapcsolatos negatívumok, borzalmak, a gyógyíthatatlan betegség rémképe jelenik meg előtte. A beteg ilyenkor kétségbeesik, megijed, halálfélelme van, és nem mindegy, hogy milyen hozzáállást tanúsít a környezete vele szemben. Jómagam is átéltem hasonlót néhány évvel ezelőtt, amikor a nyelvemből vágtak ki egy daganatos csomót, de abban a tudatban folytattam az életemet, hogy igenis meg lehet és meg is fogok gyógyulni. És ehhez nagy segítséget kaptam a környezetemtől, barátaimtól, ismerőseimtől, akik szeretettel vettek körül, türelmesek, bátorítóak, segítőkészek voltak.

Nagyon fontos, hogy a betegben tudatosítsuk, hogy semmi sincs veszve, nem dőlt össze a világ, ő nem lett semmivel sem kevesebb számunkra, sőt, fontosabbá vált, mert közös erővel kell leküzdenünk egy komoly akadályt, ami  egyáltalán nem lehetetlen és meg is tesszük. Erre számtalan szép példát tud bárki felsorolni.

f3   Meg kell értetni vele, hogy a gyógyulás egy hosszú folyamat, következetes, sok lemondással és áldozathozatallal járó harc, amelyben azonban nincs egyedül, mellette állunk és feltétel nélküli odaadással, szeretettel segítünk neki mindenben.

Ugyanakkor az is kell benne tudatosodjon, hogy az ő hozzájárulása, legfőképpen lelki hozzáállása, gyógyulásba vetett hite és élniakarása elengedhetetlen feltétele a sikernek.

“A gyógyulni akarás a gyógyulás része.”  Seneca

És ne feledjük: a szeretet mindennél fontosabb, csodákra képes. f9

“A szeretet két embert gyógyít meg: azt, aki adja, és azt, aki kapja.” Karl Menninger

 
Hozzászólás

Szerző: be január 23, 2014 hüvelyk Pszichoterápia

 

Fagyöngy

images (5)     A fehér fagyöngy (Viscum album) igen jó immunstimuláló, daganatos megbetegedésekben műtét után, illetve áttétek esetén is, ráksejtpusztító hatása miatt kiválóan alkalmas a még meglevő rákos sejtek elpusztítására (hiszen jól tudjuk, hogy bármilyen óvatosan járjon is el a sebész, rákos sejtek mindig maradnak a szervezetben) , és ezzel a metasztázisok kialakulásának megelőzésére.

images (8)    Pszichoterápiás szempontból sem elhanyagolandó, nyugtató, depresszióellenes hatása van.

images (7)  Tehát nem csak Karácsonykor lóghat az ajtó felett, mint az örök szerelem garanciája… 🙂 És nem csak a skandináv és ógermán mitológiából ismert  “rontás” elleni “varázsszer”, hanem tudományosan is bizonyított alkaloidjainak rákellenes hatása.

A fagyöngyből kivont alkaloidák képezik az Iscador, ill. Iscucin injektábilis gyógykészítmények hatóanyagait, melyek adagolását  a fent említett hatások miatt igen fontosnak tartom a rákbetegek műtét előtti és utáni, valamint a hagyományos rákterápiák mellett vagy helyett a kiújulások és/vagy az áttétképződések megelőzésére ill. a teljes gyógyulás elérése érdekében.

 
Hozzászólás

Szerző: be november 27, 2013 hüvelyk Fitoterápia, Pszichoterápia

 

Lelkünket is gyógyítsuk!

A betegségek leküzdésében kimagaslóan fontos helyet foglal el a lelki hozzáállás, a gyógyulásba vetett hit. images (8)

„Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.” Norman Cousins

És engedjenek meg még egy idézetet:

“A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy az elmét is gyógyítani próbálnák. Pedig az elme és a test egy, és nem szabadna külön kezelni.”   Platón

Különösen igaz ez a rákos megbetegedések esetében, hisz kimutatott tény, hogy a daganatokat eredményező, a sejtek DNS-szerkezetében végbemenő mutációkért – a fizikai, kémiai és biológiai karcinogén tényezők mellett – a lelki tényezők is felelősek.

images (2)  images (5)   A stressz, depresszió, a lelki traumák, konfliktusok, törések olyan genetikai elváltozásokat idézhetnek elő, melyek elindíthatják a daganatos sejtek kialakulását és burjánzását, akár hosszú évek után is. Emellett, mivel mindezek az immunrendszer gyengülését  eredményezik, ezáltal az áttétek kialakulásának az esélyeit  növelik, és természetesen fogékonnyá teszik a szervezetet egyéb betegségekre is, még jobban legyengítve azt.

És ebből logikusan következik, hogy a lelki okok megszüntetése szerves része a gyógyulásnak, vagy akár a megelőzésnek is.

harag-birtoklasi-vagy  „A pozitív érzelmek jobban gyógyítanak, mint bármilyen csodacseppek.(…) Bebizonyosodott, hogy a betegségek mögött szellemi erő is van: gyűlölet, harag, keserűség. Betegek, mert hiányzik belőlük a derű és szeretet ereje.”   Gyökössy Endre

Jómagam is tapasztaltam, hogy azok a betegek, akik hisznek a gyógyulásban, akik szeretetet, bátorítást, lelki támogatást kapnak, nagyobb arányban és valószínűséggel gyógyulnak meg, mint azok, akik kishitűek, elvesztették a reményt, lemondtak a gyógyulásba vetett hitükről. A pozitív gondolkodás, optimista hozzáállás a gyógyulás elengedhetetlen feltételei. És nagyon fontos, hogy kezelni tudjuk sérelmeinket, oldjuk meg konfliktusainkat, száműzzük a negatív érzelmeket, gondolatokat szívünkből, lelkünkből. Ennek leghatékonyabb módja szerintem a kommunikáció; a hozzánk közel állóknak vagy akár egy avatott szakembernek, pszihológusnak öntsük ki szívünket, máris sokkal jobban érezzük magunkat.

„A gyógyulás első fázisa az, hogy kiadjuk magunkból azt, ami fáj.”             Ana Leigh

images (1)  Én hívő ember vagyok, és meggyőződésem, hogy az Istenbe vetett hitem megkönnyíti úgy a betegség elviselését, mint a felépülés göröngyös útját. Saját tapasztalatom alapján ezt nyugodtan kijelenthetem. Nekem is volt nyelvdaganatom, de hittem és akartam a gyógyulást, és bár kezdetben kétségek gyötörtek, és féltem, elhessegettem a negatív gondolatokat és meg akartam gyógyulni; imádkoztam és tettem is érte.

„Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! Mert megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.”   (Jób 5: 17-18)

images (1)   images (7)    download   És tudjunk örülni az élet apró örömeinek, lássuk meg a szépet és a jót, nevessünk sokat és tanuljuk meg kezelni a nehézségeket, anélkül, hogy túldramatizálnánk őket.

 
Hozzászólás

Szerző: be november 13, 2013 hüvelyk Pszichoterápia

 

Röviden az apoptózisról

 sejthalal-apoptozis-620169      Apoptózisnak vagy programozott sejthalálnak nevezzük sejtjeink azon tulajdonságát, hogy adott számú osztódás után morfológiájuk megváltozik, többé nem osztódnak, majd elpusztulnak.  Ezáltal válik lehetővé az elöregedett vagy károsodott sejtek “lecserélése”. Ez a folyamat genetikailag kódolt; egészséges szervezetben a sejtosztódás és

sejtpusztulás összhangban vannak.   SONY DSC

A genetikai információkat hordozó DNS károsodhat, azonban ezek a károsodások (mutációk) normális körülmények között kijavítódnak.     Bizonyos körülmények között azonban szervezetünk olyan hatásoknak lehet kitéve, melyek a DNS-ben több gén mutációját okozzák. Nem akarok részletekbe bocsájtkozni, akit érdekel, utánanézhet az erről szóló oldalakon, csak annyit említek meg, hogy a rák kialakulását elősegítő, mutációkért felelős tényezőket (mutagéneket) nevezzük karcinogéneknek, melyek lehetnek fizikai (mechanikai, sugár), kémiai (pl. élelmiszerekben lévők, gyógyszerek, toxinok stb.) és biológiai tényezők ( elsősorban vírusok: HPV, HIV, hepatitis B, C), vagy akár pszichikaiak is (stressz, lelki traumák, depresszió).

A daganatos sejtek egyik tulajdonsága, hogy fokozott osztódási sebességgel rendelkeznek, emiatt nincs elegendő idő a hibák kijavítására. Másik lényeges tulajdonságuk, hogy olyan anyagokat, hormonokat termelnek, amelyek felfüggesztik az apoptózist, kikapcsolják az azért felelős géneket.

raksejt-620169  Másrészt olyan gének, a proto-onkogének mutációját eredményezik, melyek eredetileg a fiziológiás sejtnövekedésért felelősek, viszont onkogénekké alakulva megváltozik a funkciójuk, és nagyobb valószínűséggel kezdhetnek el ellenőrizetlen  szaporodásba, burjánzásba.

images               image006

Tehát a rák kialakulásához mindkét géntípus mutációjára szükség van, a proto-onkogén aktiválására onkogénné és a tumor szupresszor gén mutáció általi kiiktatására.

Ezeknek a mutációknak köszönhetően a sejt nem képes az apoptózisra, korlátlan osztódásnak indul és tumor alakul ki.

rak_229              belrak