RSS

október 2015 havi bejegyzések

Gránátalma a rák ellen

http://http://antalvali.com/granatalma-hatasa.html#granatalma_szuper_antioxidans

images Gránátalma, a szuper antioxidáns

Aviram professzor kutatásai szerint a gránátalma megközelítőleg háromszoros antioxidáns képességgel bír a vörösborhoz, a zöld teához, az áfonya- és a narancsléhez viszonyítva, amelyeket az eddigi ismereteink a legerősebb antioxidáns hatásúaknak tartottak. A Berkeley egyetem (University of California) munkatársai is megerősítették, hogy a gránátalma legalább 3 féle erős antioxidánst tartalmaz, amelyek együttes hatása az antioxidáns ekvivalenciát mérő Trolox-teszt szerint háromszor akkora, mint a vörösboré vagy a zöld teáé. Az antioxidáns aktivitás TEAC értékben kifejezett számítása tehát háromszoros antioxidáns hatást mért e gyümölcsnél, mint a zöld teánál vagy a vörösbornál, de az antioxidáns hatás egy másik jellemző mértékével, az ORAC értékszámmal (mely lelkes olvasóinknak biztos ismerős már) kifejezve a gránátalma 105 vmTE/g értékével az 5. helyen áll a legtöbb antioxidánst tartalmazó élelmiszerek versenyében (az első a szárított kínai farkasbogyó, a lícium). A perzsa eredetű gyümölcs kedvező tulajdonságait fokozza, hogy antioxidáns alkotórészei gyorsan felszívódnak, és nem toxikusak.

Gránátalma a rákmegelőzésben és a rák gyógyításában

gránát9 A legújabb kutatások szerint a gránátalma segíthet számos rákbetegség megelőzésében és kezelésében is. A Wisconsin Egyetem (USA) kutatói kimutatták, hogy a gránátalma gyümölcskivonata képes meggátolni a bőrrák kialakulását egereken. Egy másik kutatás szerint a gránátalmából kivont anyagok jelentős védőhatást fejtenek ki a prosztatarák, illetve humán rákos emlősejtek ellen. Bebizonyosodott, hogy a gránátalma-kivonat elősegítheti a rákos sejtek differenciálódását, azaz azt a képességét, hogy egészséges formájukba visszatérjenek. A gránátalma az ellagsav (ellagénsav) legjobb természetes forrása, amely egy olyan fenol típusú komponenes, ami antikarcinogén és antimutagén sajátossággal rendelkezik, gátolja a daganatos sejtek osztódását elsősorban emlőrák, bőrrák, prosztatarák és tüdőrák esetén. A gránátalmában az ellagsav egy cukorféléhez, a glükózhoz kötődik. A rákos sejtek körülbelül 15-ször annyi glükózt fogyasztanak el, mint más sejtek, így sokkal nagyobb adag ellagsavhoz jutnak. Az ellagsav háromféleképpen fejti ki hatását a rákkal szemben: megállítja a rákos sejtek osztódását, elpusztítja a rákos sejteket, és gátolja azok kialakulását. Lássuk csak: Donald Yance, a táplálkozás-tudomány szakértője, jeles gyógynövényszakértő a Herbal Medicine, Gyógyulás és Rák című könyvében ezt írja: “az ellagsav meggátolja a rák kialakulását, és úgy gondolják, hogy megakadályozza a rák mutációját is azáltal, hogy a génen ideiglenesen odakötődik a DNS funkcionális oldalához, elhárítva ezáltal az oxidatív gyökök káros hatását”. Yance szerint különösen a dohányzás okozta tüdőrák elleni hatása kiváló. Ez azt bizonyítja, hogy az ellagsav gátolja a rákos sejtek kialakulását. Ugyanezt láthatjuk Dr. Glen Halvorson kutatási eredményeiben is, mely egy másik elméletet állított fel, miszerint az ellagsav a rákkeltő anyagokhoz kapcsolódva megakadályozza, hogy azok a DNS-hez kötődjenek, és mutációval tumor keletkezzen. Az ellagsav elpusztítja a rákos sejteket: Az egészséges sejtek életciklusa kb. 120 nap, majd az apoptózissal normálisan elhaló sejteket a szervezet új, egészséges sejtekkel pótolja. Ezzel szemben a rákos sejtek nem halnak el, hanem gyors osztódással szaporodnak. Laboratóriumi vizsgálatok során az ellagsav a rákos sejteknél úgy váltotta ki a normál sejthalált, hogy az egészséges sejteket nem károsította. Az ellagsav megállítja a rákos sejtek osztódását: A Hollings Rákkutató Intézetben (Dél-Karolina Orvosi Egyetem) végzett 9 évig tartó kísérletsorozatban méhnyakrákos betegek bevonásával kimutatták, hogy az ellagsav szerepe nemcsak a tumor növekedésének megállítása azáltal, hogy gátolja a rákos sejtek osztódását 48 órán belül, de természetes sejthalált (apoptózist) is képes indukálni a rákos sejtekben, méghozzá 72 órán belül. Ugyanezt figyelték meg mell-, hasnyálmirigy-, nyelőcső-, bőr-, vastagbél- és prosztatarákos sejtekben is. Jelenleg a rák kezelésében az ellagsavat általában nem önmagában, hanem más kezelési módokkal együtt alkalmazzák. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy magában a gránátalmában is találhatók olyan flavonoidok, amelyek csökkentik a tumor környékén történő érképzést – az angiogenezist -, így hozzájárulnak a daganat csökkentéséhez. Tehát a gyümölcs rendszeres fogyasztása csökkenti a tumorok kialakulásának valószínűségét. Ez azért nagyon fontos, mert ilyen hatású gyógyszert még nem sikerült a kémikusoknak előállítani.

Gránátalma hatása

granatalma_120598003_n

Mivel a gránátalma ösztrogénhez hasonló hatású, hormonszerű anyagot, ösztront tartalmaz, előnyösen alkalmazható a klimaxos panaszok csökkentésére, így depresszió és csontritkulás ellen is, és többek között bőrünkre, hajunkra is csodás hatással bír. granatalma-magjai.jpgEmellett baktérium-, vírus- és parazitaellenes hatását is igazolták. Tehát a gránátalma a gyümölcsök közül egyedüliként képes többek között a bélrendszeri candida fertőzést megállítani, hiszen gátolja a káros gombák, élesztőgombák és baktériumok szaporodását. Azt minden lelkes olvasónk már tudja, hogy sok fruktóztartalmú gyümölcs elősegíti a gombák szaporodását. Hát most itt van egy olyan csodás gyümölcs, ami éppenhogy meggátolja azok növekedését! Érdekes összefüggésekre szeretnék még rávilágítani: Több gomba-végterméknek van rákkeltő hatása (pl. Aspergilllus funghi által termelt Aflatoxin, amelyről a korábban megjelent írásainkban emlegetett Kína Tanulmány is szól). Ezek a végtermékek, a mikotoxinok heves, krónikus gyulladásos immunválasz-reakciókat válthatnak ki a szervezetben (legenyhébb esetben allergia formájában), mivel az immunrendszer kétségbeesetten próbálja eltávolítani azokat. A folyamat végén azonban az immunrendszer csak saját szöveteiben tesz kárt, amelynek végeredménye a felgyorsult öregedés, valamint szív- és érrendszeri betegség. Talán részben a gránátalma candida és egyéb gombaellenes hatása magyarázhatja a szívbetegségek oly sok kockázati tényezőjére való kedvező hatását. Nézzük csak ezt a gondolatmenetet a baktériumoknál is (a következőben leírtakat is több kutatásban egyértelműen bizonyítottak már) : sok esetben a szívbetegség összefüggésbe hozható a Chlamydia pneumoniae által okozott krónikus fertőzéssel, amely közismerten légzőszervi betegségeket okoz, influenzaszerű tünetekkel. A kezdeti fertőzés alábbhagyásával a kórokozó megtelepszik az arra fogékony gazdaszervezet vérereinek falán, amely gyulladást idéz elő, ami pedig egymást követő immunreakciókat indít el. Ez végül érelmeszesedéshez és szívbetegséghez vezet. A kutatási eredmények szerint tehát úgy fest, a gránátalma a szuperélelmiszerek táborát képviseli, hiszen többek között szembeszáll a szervezet lappangó fertőzéseivel, és visszafordítja az agyvérzéshez és a szívinfarktushoz vezető krónikus gyulladásokat.

Tippek a tároláshoz, vásárláshoz és felhasználáshoz

Gránátalma vásárlásakor kemény, fényes héjú gyümölcsöt válasszunk. Éles késsel vágjunk le a gránátalma kalapjánál egy szeletet.   A magvakat tartó hártyáknál vágjunk bele a gyümölcsbe, majd merítsük 4-5 percre víz alá, hogy az értékes hússal körülvett magvak épségben kinyerhetőek legyenek. Óvatosan nyomkodjuk ki a magokat, amelyek lemerülnek a víz aljára, míg a héj a víz tetején marad. Szűrjük le, és már ehetjük is.

palinka4      aszalt-paradicsom-2 (1)

De aszalt formában, vagy vízben áztatva (mint a vörös áfonyát) is tárolhatjuk és fogyaszthatjuk.

 
Hozzászólás

Szerző: be október 16, 2015 hüvelyk Fitoterápia

 

Megjelent újságcikkek

3szek

Rákgyógyítás másként

Cikkem a Háromszék napilapban

 
Hozzászólás

Szerző: be október 13, 2015 hüvelyk Cikkeim