RSS

Magamról

Nevem dr. Kerestély Péter, 1962 január 20-án születtem Marosvásárhelyen, orvoscsalád sarjaként, így nem meglepő, hogy a “Bolyai Farkas” Református Líceum elvégzése után a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen szereztem általános orvosi diplomát 1987-ben. Ezt követően kétéves moldovai segédorvosi tevékenység után kitelepültem Magyarországra, ahol előbb Jászberényben, majd Szolnokon folytattam labororvosi-mikrobiológusi tevékenységet éveken keresztül.

Jelenleg Sepsiszentgyörgyön tanítok az Egészségügyi Asszisztensképző Főiskolán, ill. itt folytatok alternatív rákterápiás tevékenységet már évek óta. 

Az alternatív, biológiai rákterápiával a sors fintoraként közvetlenül azután léptem kapcsolatba, hogy szegény édesanyámat eltemettem, akit hónapokon keresztül hordoztam méhnyakrákkal a marosvásárhelyi onkológiára sugárkezelésre, majd Kolozsvárra utókezelésre, minek eredményeként másfél év leforgása alatt eredeti testsúlyának felére fogyott, és nyaki nyirókcsomóáttétei következtében az ölemben fulladt meg. Fél év múlva tudtam meg, hogy a rákkezelésnek létezik más, negatív mellékhatásoktól mentes, biztató eredményekkel kecsegtető módja is. Ezt, szintén a sors iróniájának tuladoníthatóan, már kezdetben magamon is kipróbálhattam. A nyelvemen levő daganatos csomó eltávolítása után, hónapokon keresztül kezeltem magamat is a hozzám forduló rákos betegek mellett. Hála Istennek és a terápiás módszernek ma is jó egészségnek örvendek!

Elérhetőségeim:

telefon:    mobil:  +40 757 352 541

e-mail:      drkerestelypeter@gmail.com

lakcím:    520008 Sfantu Gheorghe, str. Kossuth Lajos Nr.1, Bl.2, sc.D, ap.8, jud. Covasna, Romania

 

Hozzászólás